Még hidegebb
Darabok hullanak a mennyezetről a földre
Ezek fehér karok és egy fehér has
És az óriási futómű
Viaszkréta-illuminátusok
Értelmünk sötét kanálisba zárták
Mindegyik kevesebbet találva, mint korábban
Mindegyik a nemi vonzerő hat bimbajának
Heves lezárásait számlálva
Nagyon is jól tudva, hogy
A jég megtörik mikor a füst felszáll
A teljességbe szívódva
Az utca sült, vak kutyájának
Örökké lebegő karmája
A célpontunk az egyetlen számára
Egy zöld alak rántott garnélarákot eszik
A porhanyós jég ideiglenes burkában
Jégtakarta nemezen állva
Félelmében reszket a villámlástól
Rossz helyre zuhanva számtalanszor
Vakon áztatva rosszkedvünk szárnyait
Szürkészöld kankalinmoszatok fénylő oszlopaira lebegve
A csappantyú apró-pislákoló, benső tűzre ébred
Értelme nem kívánt részét apró részekre kényszerítve
Valamennyin kókuszollók dolgoztak
Mind elégedett, valahogy mégis ismerős
Mindenütt az Anyáknak
Gyermekkori álmaim immár
Napokkal ezelőtt beteljesültek
Kristálykanyonokkal és operamítoszokkal
Ezernyi lábuk májusi esőként csepegteti az olajat
Már régóta a színpompás vakolatra
Míg e csodás comb a könyöke alatt pihen
Engem tejfölre emlékeztetve
Az eperdohánylé mindent összevérez
A hungarocell párna kemény dicsfénye beszél
Anyatej fő a kasmírmintás kék selyem keblében
Mint egy töprengő elme
Felhasítva a túlvilági vizeket
Heves-forró folyóban ázva
Magában foglalva mindent és semmit.
