Vörös
Izzott a köd a holdtölte alatt azon az éjen
Gondolatai közt hűtlen hitvese, egy kés a kezében
A köves úton sétált, az ördög vezette
S mikor a végére ért, nője életét vette
Talált neki helyet egy üres fészer mögött
Remegő kezeire nézett, s úgy látta, vörösek
Bugyogást hallott a közeli patak felől
Ahogy közelebb lépett, felismerte a helyet
Megszentelt föld volt, tíz évvel ezelőttről
Mikor elázott, hogy az Úr családjába térjen
Remélte, a víz bűnét elmossa még mindig
Meglátta arcát a reszkető víztükör vörösében
Kezei tiszták voltak, ám szíve-lelke fekete
Mert többé nincs visszaút, ha átlépsz egy bizonyos határt
A köves úton visszatért a fészerhez
Ám nem látta az ármánykodót, sem a fejét célzó fegyvert
Próbált segítségért kiáltani, de tudta, már halott
Mert látta mindenütt a lángoló árnyak vörösét
