Orfeusz
Szilárdan állva e sziklás talajon
A szél erősen fúj
Cibálja ruháim
Ugyanolyan aggodalmakat rejtegetek, mint legtöbben
Elhagyni a kísértést vagy megadni magam neki
Egy életszemlélettel küzdöm
Amely sötétség és árnyékos fény között mozog
Küszködöm a szavakkal, mert félek, hogy meghallják
Ám Orfeusz hátán fekve alszik, holtan a világnak
Napfény hullik alá, szárnyaim kitárva
Szépség ez, nem tagadhatom
És az üvegek, amik lebucskáznak és összetörnek a lépcsőkön
Olyanok, mint sok ember, akikkel sosem törődtem
Odalent, a hajóroncsban
Gyönyörök erődje vár, mit nem bánhatok
Ám a poggyászt elnyelte az ár
Míg Orfeusz megtartja ígéretét, és mellettem marad
Mondd, hogy még sokat kell tanulnom
Értsd meg, ezek a tüzek sosem alszanak ki
Hidd el, mikor ez a tréfa már nem vicces többé
Hallani fogom az ígéretet, mit Orfeuszom énekel
Az alvók alszanak, amíg evezünk
Csak te, az idő és én adtuk fel a reményt
De az összes ölünkbe hulló nehézség
Táplálta a tüzet, és szalma volt hátunknak
A hangok még mesélnek majd történeteket
Menny és pokol óriási harcairól
Ám mi biztonságban vagyunk e hatalmas álmoktól
Amíg Orfeusz énekel az ígéretről, mit a holnap hoz el nekünk
Mondd, hogy még sokat kell tanulnom
Értsd meg, ezek a tüzek sosem alszanak ki
Kérlek hidd el, mikor ez a tréfa már nem vicces többé
Hallani fogom az ígéretet, mit Orfeuszom énekel
