A legszomorúbb dolog
Láttam a karmazsin naplementét
Árnyékot vetni a magányos partra
Éji csillagok szemtanúja voltam
Ezüst mintájuk elérhetetlen ragyogott
Láttam az emelkedő sas szárnyalását
Kék, végtelen egeken át
Éreztem, ahogy a szerelem felragyog
Sötét, fürkésző szemed mélyén
Ám a legszomorúbb dolog, mit valaha is láttam
Az volt, ahogy elmentél
Hallottam a mennydörgés robajlását
Átszakítva a viharos, nyári éjszakát
Láttam a fehér, súlytalan felhőket
Eltűnni a reggeli kihajózáskor
Éreztem, ahogy a legédesebb pillanatok
Kicsúsznak a remény markoló kezei közül
Hallottam az utolsó, éles zajt
Ahogy a remény végső húrja elszakadt
Ám a legszomorúbb dolog, mit valaha is láttam
Az volt, ahogy elmentél
