Vérfolyamözön
Ahogy Kutyák Vérének Virradatával felemelkedtem,
Úgy szálltam alá a Mennydörgés-Tökéletes
Értelemig. Nagy szürke, vérfoltos palakő-lapok
Hullottak le – ez az én látomásom a
Károgó, gúnyolódó világban: minden idióta
Arc és duzzadt szív, a papírokon az
Arcok nem valóságosak, a világban az arcok nem
Valóságosak – de a Szívek Szívében az Arc
Valós. A holtak idegenben halnak,
A varjak repülnek, a farkasok repülnek és négy,
Rosszul megfestett, papírmasé lovas
Takarja be a szelek hátát.
Ők nem egy légió – de közeledtek.
Isten a Földön járt azokban a napokban.
Szíveimben még mindig Ő jár most is.
A zöld mezőkön a távolban
Egy erős fa áll (anya és a Jel, amit
Ő készít).
Az összetörtló-csillagképen
Sárga arc suhan át (Minden szivárvány
Az ő karja volt...).
Mocskos halmokba gyűjtöttek össze
Minden könyvet,
kráterszerű felszín, üreges –
Oh, belissima – Largherana – ha a csikóhal arany volt,
Hidegen és... Isten Saját Fájdalmának
Véres folyamai visszaszólnak:
„Miért kellene részvéttel lennünk
mások iránt, ha Isten Maga
sem könyörül… másokon?”
„Vond vissza a vérbeszédet” mondta nekem
(testéből színek származtak, egyedül van!)
Isten a Földön járt azokban a napokban.
Szíveimben még mindig Ő jár most is.
(És e sík világ összetört arca még mindig kristálykereszt jéggel fedett
Mikor ez az egész szem nélküli világ sóhajt
Ez a szem nélküli világ sóhajt...)
Minden csillag lélek, minden egyes bolygó a semmisen örökkévaló szikra életlángja.
Nem hihetem, egy Istenszem és egy szegényszem bizonyítéka ellenére sem, hogy ez a világ
Isten saját vérvörös, kékfekete, égpettyes Paradicsoma.
Amikor egy asszony karjaiban fekszem, csendben így szólok majd hozzá:
"Örökre az enyém leszel, bár elhagysz, ahogy tenned kell
Bár meghalszmeghalszmeghalsz
Alszol, ahogy meghalsz majd
Én mindig szeretni foglak testeid között
S azért könyörgöm, örökre a tiéd legyek
Ha ezt mondom neked, Szerelmem, figyelj
A mindenség fölé helyezlek majd".
Isten a Földön járt azokban a napokban.
Szíveimben még mindig Ő jár most is.
