Kertként fuldokolva
A bűn ösvénye szabja ki sorsunk
És kertként fudokolva hagy hátra
A feladás zavar össze
Ha a lét nem, akkor a távozás
Ősi lélek rejtőzködik
A nap során ránk sosem talál
Lopott pillantásainkban tűnünk fel
Magunk után csak tükörképet hagyva
A puha, szentelt föld még tart
Fülünkbe csendet suttog
Rémült szelek mindig fújtak
Most már csak csillogás tart itt
