Az idő mozdulatlan
Mi más a szerelem, ha nem gyász?
Mi más a vágy, mint önmagunk lángolása?
Az idő mozdulatlan
Az idő mozdulatlan
Minden test saját idő-ösvényén lüktet
Minden test ismeretlen és magányba burkolt
Ebben a magányban suttogást hallottam
És az idő teljessége elfért a tenyeremen
És kapcsolatra vágytam
Tizenhárom lakat mögött, leláncolt lábakkal
Csak a némán figyelő szájakról álmodtam
Amikbe belehurkolhatnánk és beleszőhetnénk magunkat
Mindvégig erről az ellentétről álmodtam
S ez az álom mindent felülmúlóan vad, áldott és gonosz volt
Az idő mozdulatlan
Noha fiatal vagy
S én öreg
Bár véred forrón szalad
Az enyém pedig hideg
Fiatalságod nedvességgel teli
Míg idős korom száraz
A parázs mégis él még
Ám a láng kihuny
Az idő mozdulatlan
Az egész idő mozdulatlan
Az idő mozdulatlan
Az idő mozdulatlan
A zsenge fű könnyen törik
De ki tudná a szívós tölgyet megrengetni?
Frissebb vagy és szebb, mint én
Mégis a tönkök élnek tovább
A virágok helyén
Az idő mozdulatlan
Az idő mozdulatlan
Bár azt hiszed, szerencséd örökké tart
Holnap mégis a halálba indulsz majd
Egy napon a Buddha elmosolyodott
S e mosoly csodás ragyogása
Bevilágította a világok sokaságát
Ám ekkor így szólt egy hang:
„Ez nem valódi,
Nem romolhatatlan”
És a fény kihunyt
