A kút
Megkövülve és hurkokba ejtetten ezen a legfurcsább napon
Minden tovább fuldoklik bennem
Lekaparva a szurkot a kert falairól
E kötelesség megrémít engem
Mély a kút
De még mélyebb hanyatlásom súlya
Perzselő vizek emelkednek
Verebek fuldoklásának keserű ünnepe
És a szürkület óráiban
Reméli, hogy nyugalmas helyekről álmodhat
Könnyezve, mint az egyetlen
Csak az eső a miénk
Keselyűk hűsítenek
Éhes árnyékaikkal
Nem hallják a ketyegést a fejemben
Így csak eltemetnek, ahogy a többieket is
Mély a kút
De még mélyebb hanyatlásom súlya
Betölt, körülvesz
Én is a kúttá
Válok
