A Lovas
Nézd, ahogy átkel a lángoló homokon a tűző napon
Figyeld a sebes árnyak ívét, míg el nem jön az éj
Ember és állat az ősi helyzetben
Ő a Lovas
A Lovas!
A sivatagi ég körvonala különös ködbe veszve,
Keményen vágtázva az üzenettel: “Fura kábulatba estem”
Lassan elmosolyodik, csendben felsóhajt,
A sötétbe csúszik, szemeit árnyékolva
Semmi nem változik, semmi nem állítja meg a Lovast
A Lovast!
A verseny újraindul, ügetni kezd újra,
Szabadon vágtat
A szíjak szorosak, az izzadtság forró
A fény gyorsan tompul
Feladata majdnem kész, a versenyt csaknem megnyerte
Utazása végéhez közelít
Bolond, szenvedélyes élvezet költözik szívébe ma éjjel
Egész éjjel üvölt!
Ó, a Lovas
