A vándor Aengus éneke
Fejem tüzelt, kimentem a
Nagy mogyoróbokrok alá,
Egy vesszőt lehántottam és
Szamócát kötöttem reá;
S mikor a fehér lepke szállt
S szikráztak lepke csillagok,
A folyóból bogyós botom
Egy ezüst pisztrángot fogott.
A földre tettem: de mikor
Szítani kezdtem a tüzet,
Zizzent mellettem valami
És hallottam a nevemet:
A hal tündérré változott,
Hajában friss almavirág,
Nevemet mondta s elfutott
A levegő fényein át.
Öreg vagyok már, jártam a
Sivatagban s a dombokon,
De kifürkészem, hová ment,
S kézenfogom, megcsókolom;
S virágok közt járok, s nekem
Termi majd örök ég alatt
Szép ezüst almáit a hold,
Szép arany almáit a nap.
(fordította: Szabó Lőrinc)
