Alkonypírban
Átéltünk gyönyört s szükséget
Együtt, kéz a kézben,
És most megpihenünk a vándorlásban
Alant a csendes föld
A völgyek köröttünk lejtenek
A lég sötétedik
És álmodva, a ködbe veszvén
Két pacsirta még mindig száll felfelé
Jöjj ide, s hagyd őket lebegni
Közeleg az alvásidő
Nem volna jó eltévedni
Ebben a nagy magányban
Ó, hatalmas, csendes béke!
Oly mélyen az alkonypírban
Oly fáradtak vagyunk a vándorlástól
Talán ez lehet a halál?
(fordította: Pető Zoltán)
