Xtul végállomás
Szemei csendben figyeltek a csuklya mögül, kis kezek rajzoltak mintákat az ablakra. A test megmozdult a fán, a kutya az ajtó előtt, pislákoló emlékek, mint manőverező vonatok az öregember szemében. Örökre az alvó világ részeként várva eljövetelét. A gyermekkor elveszett álmai oly elfeledettek, mint a remény. Ezek az életek temetőknek szánt szürke sziklák, ezúttal az áldozat oly kívánatos, mint a nyomor. Kilépett a vonatból, ruhája és az út is poros volt, a túloldalon egy fiú vigyorgott, erekciója jól látható szakadt, szürke nadrágján, melyet a fehér ló egy korábbi áldozatától örökölt. Ellépdelve az álmokkal teli virágok és jelképek mellett az éjszaka fénye átszűrődött ott, ahol a tetőcserepek a sötétségbe csúsztak. Minden rituálé keresletet teremt, drága halálok sorozata igazolja létezésünket. Az irány sohasem változik, sohasem ingadozik. Végig az elhagyott vonalak mentén, az utazás vége felé. Kis kezek mocskolják be a húst, feszesre facsarják, gyűrik a bőrt a megfáradt szemek előtt. Nincs szükség fényre. Valahol, egy titkos katedrálisban, apró léptek, az egészet térséget hótakaró fedi, és kunyhók pettyezik. Nem voltak elvárásai, nem volt rá oka, szaporán lélegezve, mint a szöveg a falon. Bármikor is mozdult a kutya, az éj megremegett, reszketve mint a víz, melyet az erdő levelei fodroznak. Hideg permet a porban, ahogy a jövő elhalványul, mert ezt választotta. Csodák iránti étvágyunk nem elég. Itt már csak állatok maradnak, makulátlanul, a fájdalom csábításában. A félelem peremén az üdv rémségei közé. A padlót páciensek szennyezik. A legcsekélyebb tett pillanata. Úgy mozdult, mint patkány a törmelékben, a hótakaró felé, éberen és üresen, mint egy régi ház, a hely, ahol minden álom találkozik. „Ugrás előtt elvigyorodott.”
Múlt éjjel megjött a fiú. Kitárt karok. Fekete haj. Erős. Üres, sápadt arc. Egy önkéntes. Nem tudta pontosan, miért is jött. A fájdalom csábította. Egy megfakult festmény. Várva a megszabadulásra, pislogott, felnézett a mennyezetre, aprót sóhajtott, a feledésért könyörögve.
Ez az a hely, ahol az összes út találkozik, ahol minden titkos. A hely, ahol az idő megáll az éjszaka kényelmében, és a szerelem akarattá válik a fény jelenlétében. Soha nem akarom elhagyni. Soha nem akarom elhagyni. Soha nem akarom elhagyni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése