Fogaskerekek, mankók és cián
Szent János
Adj ennem
Ma éjjel nagyon éhezem
Ma éjjel szemeim lehetőség után kutatnak
Szent János
Adj menedéket
Ma éjjel oly elgyötört vagyok
Ma éjjel szemeim tágra nyílnak
Nos, az első egy zsonglőr volt, nagyon tehetséges
De azt mondta mennie kell, nem várhat
A második kezeiben csillogó ékszerekkel jött
S úgy beszélt a holnapról, mintha idegen táj lenne
Egy hölgy került közéjük, s azt mondta, szívesen szabaddá válna
Ám ők csak zavartan bámultak, s azt felelték:
- Igen, mi is!
- Hogy a francba lehetne - kiáltotta a szerző - ennek a mesének értelme?
- Az igazság élteti, de be kell bizonyítanunk, hogy ki tudjuk nyitni az ajtót.
A következő pedig vallásos volt, s ez nagyon büszkévé tette
Azt mondta, rátalált belső békéjére, s roppant hangosan jelentette ki
Ám egy csoport felülmúlta tudományban, képességben, sebességben
Elvetették eszméit, felszántották televényét
A hölgy aggodalmaskodott, megkérdezte, vajon bölcs dolog ez
- Nyilván az, logikus, ésszerű és merész!
- Hogy a francba lehetne - kiáltotta a szerző - ennek a mesének értelme?
- Az igazság élteti, de be kell bizonyítanunk, hogy ki tudjuk nyitni az ajtót.
Az utolsónak nem volt száma, s egy szót sem szólt
Válaszra se méltatta őket, mikor azt mondták, ez abszurd
Rávették, hogy aláírjon egy szerződést, amiben lemondott mindenéről
S izgatottan kutatták a zsebeit, hogy lássák, van-e aranya
A hölgyet elbűvölték, s azt mondta, látniuk kellene
Így hát felforgatással vádolták, és tévénézésre kényszerítették
Jövő nélküli ember vagyok
Múlt és idő nélküli
S a háborúnak élek
Uram, a háborúnak élek
Többé vissza se térek
Elveszített csatát vívunk
Senki sem győz
Senki sem kezdeményez
Olyasmit keresünk, amit hiányolunk
Sötét vesz körül
Sötétség körös-körül
A tudás kapujában vagyunk
Miénk a bölcsesség?
Miénk a bölcsesség?
Elveszett csatát vívunk
Senki sem győz
Senki sem kezdeményez
jöjj fel a hegyre, kisanyám
Hadd lássam, hogy mosolyogsz
Te vagy az egyetlenem
Te vagy az egyetlenem
Szállj alá az égből, kis angyal
S hadd lássalak
Te vagy az egyetlenem
Te vagy az egyetlenem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése