Egy szomorú szomorúságos dal
Amikor megérintjük a világot
És az elhúzódik
Amikor azt érezzük, hogy
Csak széthullásra születtünk
És anyánk a ravatalon fekszik
És a törött korsó csillog
És a hó az ablakon
Nem jelkép, nem is szimbólum
És föld fedi be a földet
És csak iszap van a mederben
Ahol a homokdűnék húzódnak
És száraz szél süvít és sóhajt
És a libák bántatlanul szaladgálnak
És vágyaink vadul száguldanak
Akkor a füstre tekintünk
Mely felszáll a füstölőből
Sehonnan sem jövünk és nem tartunk sehová
Nincs itt mennyország, sem pokol
Sem születés, sem szülés
Sem haldoklás, sem halál
És gondjaink beborítanak minket
És fájdalmunk beborít minket
És elpusztulunk a tűztől és a sóvárgástól
Szemünket az éjszaka vakítja
Kezünk pénzérméket szorít
És gondolataink az éntől lángolnak
Szemünk pedig nem tud jóllakni
A világtól és rémálmaitól
A világtól és álmaitól
Bár később megcsömörlünk tőlük
Egy kis markényi portól
Istenek tűnnek fel az oltárokon
És felismerjük arcukat
Ezt az arcot mi faragtuk
És telve van félelemmel és vággyal
És reménnyel és fenyegetéssel
De nem hajlanak meg a hódítás előtt
És nem hajlanak meg a dicsőítés előtt sem
És a bányákban már nincsenek ott gyémántok
Melyeket rongyainkon viseltünk
Így az egész világ
Égy szomorúságos dalnak tűnik
Így az egész világ
Égy szomorúságos dalnak tűnik
