Egy szomorúság-dal
Amikor megérintjük a világot
És az elhúzódik
Amikor érezzük, hogy
Csak széthullásra születtünk
És anyánk ravatalon fekszik
És a törött korsó csillog
És a hó az ablakon
Nem jelkép, nem is szimbólum
És föld fedi be a földet
És csak iszap van a mederben
Ahol a homokdűnék húzódnak
És száraz szél süvít és sóhajt
És a libák bántatlanul szaladgálnak
És vágyaink vadul száguldanak
Akkor a füstre tekintünk
Mely felszáll a füstölőből
Sehonnan sem jövünk és nem tartunk sehová
Nincs itt mennyország, sem pokol
Sem születés, sem szülés
Sem haldoklás, sem halál
És gondjaink beborítanak
És fájdalmunk beborít
És tűztől és sóvárgástól pusztulunk
Szemünket éjszaka vakítja
Kezünk pénzérméket szorít
És gondolataink az éntől lángolnak
Szemünk pedig nem tud jóllakni
A világtól és rémálmaitól
A világtól és álmaitól
Bár később megcsömörlünk tőlük
Egy kis maroknyi portól
Istenek tűnnek fel az oltárokon
És felismerjük arcukat
Ezt az arcot mi faragtuk
Félelemmel és vággyal
És reménnyel és fenyegetéssel teli
De nem hajlanak meg a hódítás előtt
És nem hajlanak meg a dicsőítés előtt
És a bányákban már nincsenek gyémántok
Melyeket rongyainkon viseltünk
Így az egész világ
Egy szomorúság-dalnak tűnik
Így az egész világ
Egy szomorúság-dalnak tűnik
