Haldokló zuhanás
Egyszer, régen arcodat láttam az enyémben
Rohantam, megjöttem, megálltam, és ostobán bámultam
Három lépést teszek, aztán megfordulok
Ezek biztosan az emberek arcai
Kik oly szobákba néznek be, hová nehéz belátni
Csak árnyéka vagyok annak, aki voltam
Benézve pár férfias társaságba
S mikor kitörésem elfojtani próbáltad
Csak valami hatás és nyugtalanság után sírtam
Szórakozva, és kényszerítő kikötésed magyarázva
Oly remek fiatalnak és zajosnak lenni
Haldokló zuhanás közben
Anyám, elkényeztetsz most
Tiszteletbeli vendég vagy most
És remény már nem,
Csak egy tökéletes helyzet maradt számunkra
És mindig túl süket vagyok a tömegek elhallgattatására
Odakint lökdösődnek és ricsajoznak
Szeretek hozzájuk beszélni, kik mindig hangosan szólnak
Némi zöld remény és egy hálószoba
Ez haldokló zuhanás
Ez haldokló zuhanás
Álmodtam, egy szenátor rémálmát álmodtam
Mind elmúlt, mily szomorú, egy másik lezárt társaság
Mélyen alva a telefonon
Egy másik robajt és áradást figyelve
Tébolyod úgy ragyog, mint autók az esőben
Kapja meg hát ma királynőjét a király
Egy újabb dal a hölgynek a radiátorban*
Ott ül, és egész nap ürít
Várva a haldokló zuhanást
Ez haldokló zuhanás
Úgyhogy sírtunk
Ahogy a haldokló zuhanás felsóhajtott:
„Ez az élet iróniája
És az enyém is
Hogy nincsenek már fekete hősök
Te pedig öreg és kiszáradt vagy
Azért jöttél, hogy sírni láss”
