Minden úttól távol
Homályos árnyéka nő csak a poros fennsík felől
Mérgező kreozot ágai közé rejtve
Lassan a perzselő nap felé tárja gerincét
S mikor bőréhez érek, ujjaim vértől csöpögnek
A néma alkonyatban, duzzadt ezüst hold alatt
A széllel sétáltam, hogy kaktuszok virágzását lássam
Furcsa éhség kísértett meg, derengő árnyak táncoltak
Tövises bokorba zuhantam, s egy remegő kezet éreztem
Mikor a sziklát az utolsó fény melengeti, s a csörgőkígyók körém tekerednek
Hegyi macskák érkeznek, hogy elragadják csontjaim
Szállj velem örökre a csendes homok felett
Szemeid lesznek a csillagok, s a szél válik a karjaimmá
