Szeretlek tragikus szépségedben
Figyeltelek, ahogy tragikus szépségedben
Elsétálsz ablakom alatt
Szemeid a magasba veted, de cél nélkül
Biztosan soha nem vettél észre
Mindig ugyanazt a ruhát hordtad
Ugyanazt az unott ábrázatot
„Érzéketlen világ ez, úgyhogy mi értelme figyelni?
Hagyjuk ezt...”
Gondoltam, rózsákat dobok neked
Vagy talán zászlót lengetek
Megpróbálok egy kis figyelmet kelteni
De volt itt egy kis akadály
Bevallom, figyeltelek tragikus magányomban
Félelmemben
Hogy már évek óta így van
Hogy mindig is így lesz
