Manhattan-sziluett
Ülünk és nézzük, ahogy az ernyők kinyílnak
Újságom igyekszem szárazon tartani
Hallom magamat, ahogy kimondom:
„a hajóm most indul”
Így itt az ideje kezet fogni és sírni
Most búcsút kell intenem
Ints búcsút
Tudod,
Én nem akarok sírni újra
Nem akarok sírni újra
Én nem akarok búcsút mondani
Nem akarok sírni újra
Nem akarok elrohanni
Nem akarok ezzel a fájdalommal küszködni
Soha többé nem látom arcodat
Ó, de hogy
Hogy mondhattad,
Hogy nem próbáltam meg?
Látod a dolgokat a szemem mélyén
Melyeket a szerelem szárított ki
Nem
Hagyjuk rájuk búcsúikat
Azért jöttem, hogy a szemükbe nézve eldöntsem ezt
Vérem édes a fájdalomnak
A szél és az eső visszahozza
Egy dal szavait
Azt súgja: ints búcsút
Ints búcsút
Tudod,
Én nem akarok csalódni újra
Nem akarok ráismerni erre a fájdalomra
Nem akarok egy másik barátot
Nem akarom megpróbálni újra
Nem akarom látni, hogy fáj neked
Ne hagyd, hogy lássam: fáj neked
Nem akarok sírni újra
Soha többé nem látom arcodat
Hogy mondhattad,
Hogy nem próbáltam meg?
Tudod, hogy megtettem
Látod a dolgokat a szemem mélyén
Melyeket a szerelem szárított ki
(Nem akarok sírni újra…)
Így hát felolvasom magamnak
Életem esélyét, hogy meglássak egy új horizontot
A borítón
Egy fekete-fehér kép:
Manhattan sziluettje
