Szaraband
Bánatától részegen a folyóágyban fekszik
Feje a legmélyebb kín és panasz lakhelye
A vízet cirógatva, mintha jég lenne, megrázza fejét
Míg a bánat oka világos nem lesz előtte
Sosem mondod ki a szavakat, amiket akartál
Erőszakról álmodozol, a titkos óceán a megoldás
A gonosz kéz hajódon lóg
Annyira különbözünk, mikor hideg és csendes vagyok
Tüzet gyújtasz, hogy kiszárítsd szívem
Egyre csak ugrálnak, táncolnak, szeretnek, csókolnak
Egyre csak halódnak, véreznek, gyűlölnek, sóhajtoznak
Többé már nem bízom benned, többé már nem bízom benned
A folyóágyban úszik, érzelmei uralják
A hold elhalványul a meztelen bőrét fehérítő, homályos áradatban
A vízet cirógatja, mintha ingovány lenne, belemeríti kezét
Míg teste rá nem talál az izgalom okára
Sosem mondod ki a szavakat, amiket akartál
Csendben merülsz, mint sellő a kietlen tengeren
A gonosz kéz őbenne van
Annyira különbözünk, mikor hideg és csendes vagyok
Tüzet gyújtasz, hogy kiszárítsd szívem
Egyre csak ugrálnak, táncolnak, szeretnek, csókolnak
Egyre csak halódnak, véreznek, gyűlölnek, sóhajtoznak
Többé már nem bízom benned, többé már nem bízom benned
Meghalt a folyóágyban, bánatába fulladt
A hullámok elviszik teste darabjait, s lelke is követi majd
És már sosem mondja ki a szavakat, amiket akart
Ismeretlen, sötét, lenyűgöző tengerekbe merül bánatával
Halványuló hold süt majd rá
