Ősz
Itt vagyunk hát egyedül
Gyermekeink felnőttek és elköltöztek
Azt mondják, élik saját életük
Ez az egész oly furcsa nekem
Nem értem a dolgaikat
Gyermekeink mindig ámulatba ejtenek
S gyakran tűnődöm, miért érzem magam tőlük
Oly szomorúnak, és hirtelen öregnek
Most itt hagytak üres otthonunkban
Fészkünkből az összes madár idegen egekbe szállt
Félredobtak, nincs már hasznunk
Bár nekik adtuk ifjúságunk és életünk
Tényleg megpróbáltuk
Már csak a feleségem és én vagyunk
Egykor család voltunk – már nincs többé
És csak az emlékek élnek tovább
Az egész nagyon rossznak tűnik
Bánatunkat észre sem veszik
S ahogy csak tudnak, magunkra hagynak könnyeinkkel
Mindig próbáltuk jóra tanítani őket
Igen, az évek során nekik adtunk mindent, amit csak tudtunk
Itt vagyunk hát végre
Az idő és álmaim is oly gyorsan elmúltak
Egyszerűen nem tudom, mit jelent mindez
E céltalan átjáró az éjben
Ez az ősz-idő, a vízenjárás…
Vajon mikor fogják
E dalt énekelni
Fiaink és lányaink is?
