Hogy mozdult Isten az alkonyatban
És Isten, kinek szárnyaiban
Egyszerű virágokat reméltem
Olaj terjedt szét
A fa-hold arcán
A veszteség
Valótlan, üres
A székhely, a pecsét
Fehér leplek vértelen
Érintetlen hajnal bizonysága
Napfénytől zaklatott
Hó, vágyódás, szeretet és sziklák
Elillan mind, ahogy sötét szemeid
Teljesen eltakarnak
Mosolyogtál, a medence üres
Az öröm halvány alakja
Nélküled nincs hajnal
Nincs eredet, nincs rózsa-hazugság
Szemeid maszatos egén túl
Ám liliomok rejtőznek
Mint hó-halvány óceánok
Apró fényektől káprázó tenger-élet
Ahogy a folyó a tenger
S nincs tovább
Míg a felhők elsodródnak
Míg a virágok elhalnak
Isten, hallottam, azt mondják, szeretet
Azt álmodtam, szemeid vérem tükrözik
