Téli ablakok
Egy férfi él egy szobában, az erdőben
Egyedül ül, egy széken, melyet atyja hagyott rá
A sötétben, a sötétben, a sötétben, és szól a rádió
A hang megbicsaklik, mikor azt mondja, Isten megment majd
Elvisz magányos életedből
Ha megadod, ha megadod, ha megadod, amit akar
A férfi feláll, s tölt magának még egy bourbont
Megdermed, s a téli ablakokon át a madarakat figyeli
És a fényt, a fényt a hajnali párából
“Azt gondoltam szeretlek, s szerelmünk örökké tart
Hogy is üthettelek meg, az egyetlent, aki valaha is szeretett?”
Mondta a férfi, mondta a férfi az árnyékának
Ez az a világ, ez az a világ, melyben élünk
Nem ezt választottam, mégis ez adatott
Ez az a világ, ez az a világ, melyben élünk
S a téli ablakokban válik kezdetté a vég
Fiúként azt mondták neki, hogy ő a gonosz
Aki a másikat őrzi, a védelmezőt
Besétál majd, besétál majd a folyóba
Hatvan évig nyomta el bátyja
Tíz évet töltött atyja szellemével
S öt év telt el, mióta nem beszélt egyetlen fiával
Ez az a világ, ez az a világ, melyben élünk
Nem ezt választottam, mégis ez adatott
Ez az a világ, ez az a világ, melyben élünk
S a téli ablakokban válik kezdetté a vég
Igen, a téli ablakokban válik kezdetté a vég
