Mozaik
Nem látod,
A madarak hogy fordítják vissza röptüket
A homok hogy fedi fel a partokat
A kapcsolatok hogy lazulnak szét
A kivonulás a teremtés előtt történik
Az árnyék megelőzi a lépést
És ahogy
A nap az ösvény útjába áll
És ahogy
Az ősi kőfalak nem maradnak meg
Nézd a sziklát, ahogy síksággá és földdé válik
Porrá válik
Könnyebb, mint a levegő
Mely eltakarja arcom
Hullámzón (kíséri a szél mozgását
S az ágak recsegését,
Melyekhez, mint egy falevél,
Természetellenes szárral kötődöm)
Ellenséges princípium jelenléte
Fed fel, és borít árnyékba
Majd felszínre tör egy androgün tudatban
A látvány kisiklik a szil- és égerfák közt
A hiányban gyökerezve
A völgy összehúzza magát
Ahogy sivár sápadtság
És nemes elvek haladnak át rajta
Ne vezess minket
Fehér utakra
Nincsen hajlott hátú vezetőnk
Sem rozsdás szögek és halál az útvesztőben
Csak a zöld ösvényeken maradó nyomok
Nekem ezt adták
Felhagyva a távolság
És a határok mérésével
E kártyalapok közt
Egy összegyűrt levél mellett
A tinta odabent,
Az emlékek törött kristályában
Súlyosabbá teszi a gondolatokat
Ahogy az állóvíz
A hajnal előtti órákban
Nem halványul, és nem újul meg
Vak készítette portré
Mozaikdarabkák
Arcok, körvonalak és nevek nélkül
Melyek keménysége az agyagé, s nem a kőé.
