A fény az élet IV
Csodálatos felragyogásod az ég peremén, élő Aton, ki legelőször keltél életre. Mikor feltűnsz az ég keleti szélén, minden vidéket betöltesz szépségeddel, mert gyönyörű vagy, hatalmas és ragyogó. A földet melengeted, sugaraid országokat ölelnek át, mindazt, mit te hoztál létre. Ré vagy, te ejtetted foglyul a mindenséget. Szereteteddel béklyóba versz. Noha messze vagy, sugaraid mégis elérik a földet. Habár a magasban lakozol, lábnyomaid alkotják a nappalt.
Világossá lesz a föld, amikor feljössz az ég szegélyére, mikor nappal Atonként ragyogsz. A sötétség szertefoszlik, mikor kibocsátod sugaraid. Napközben ünnepet ül minden vidék, ébren vannak, és sürgölődnek, mert te emelted a magasba őket. Mosakodnak, megtisztítják öltözékük. Karjaikat üdvözlésedre a magasba emelik, mikor felragyogsz. Minden ember dolgát végzi.
Te vagy, ki megérleli a fiakat a nőben, ki létrehozza a magot a férfiban. Életet adsz a fiúnak anyja méhében. Elcsitítod őt, hogy ne sírjon. Dajkálod az anyaméhet, leheleted kelt életre mindent, mit létrehoz. Születése napján a fiú előbújik, így teljesíted be iránta érzett szereteted.
Tőled származnak az évszakok, hogy valamennyi munkád megalkothasd. A telet, hogy lehűtsd őket, a hőséget is hasonlóképp. A magas eget is te hoztad létre, hogy föléjük boruljon. Minden láthatót te teremtettél. Mikor még egyedül voltál, formádban villantak fel, élő Aton. Felderengsz, ragyogsz, eltávozol, majd visszatérsz.
Milliónyi, egyedül önmagadból származó alakod van városokban, falvakban, településeken, az utakon, a folyókon. Minden szem maga előtt lát, mikor magad vagy a földet beragyogó napfény.
