Fényes árnyak
Ahogy behunyjuk szemünket, a napra várva
Az éj közepén
Háztetők kiáltanak fel fényes árnyakban
Torkom körül időző félelmek
Mint valami angyalkurva, öreg hold áradatok
Érzése erősödik
Vak, fekete és leplezetlen
E magányos fák értékes gyümölcsöt hoznak
E mélyföldek keserű hőségtől sírnak
Áthúzzuk e magányos fákat
Majd lábunk előtt, a homokba szűrjük
Hullámokat vágó kések
Ezüst lángokban táncolnak
Ahogy a mélyben csókolózunk
Kifut az időből életünk
Halvány kezek áztatják sírásunk
Majd a lecsüngő eget fehérítik
E magányos fák értékes gyümölcsöt hoznak
E mélyföldek keserű hőségtől sírnak
Hegycsúcsokon túl, ismeretlen ösvényeken
Meghallott idők alatt
Arany víz éget a halál szárnyaként
Olvadt nap aratja mindannyiunk húsát
Fenyegető áron, egykor félelembe kötözve
A paradicsomtól eloldva
Ahogy behunyjuk szemünk, ajándékra várva
A napfény halálában
Az egész csak játék
E bolond büszkeség
Aljas hazugságoktól
Kiáltozó sebek
