Kudarc
Én, én magányos voltam
És én, én vak voltam
És én, én semmit sem tanultam
Így kötöttem hozzá erősen a kezem
A kudarc
Süllyedő ólomsúlyához
Egész életemben keményen dolgoztam
A pénz kicsúszott kezeim közül
Az arcom a tükörben elárulja:
Nem véletlen, hogy én
Lököm fel a sziklát
A kudarc hegyére
Erőszakkal csábítanak
Ideálokkal büntetnek
És életem képmásával zúznak össze,
Hogy az minden, csak nem valóság
Kivéve a kudarc
Átkozott szolgaságát
Itt fogok fuldokolni, próbálva
Egy kis levegőt kapni
De valahányszor azt gondolom, lélegzem
A kudarc büntető,
Kettős terhe alatt nyögök
Nem azt érdemlem, hogy idelent legyek
De soha nem fogok elmenni
És én, én egy dolgot megtanultam:
A fenevad elől nem szökhetsz meg
A kudarc
Üresen tátongó üregében
Ha kinyújtom a kezem egy kis pénzért
Meg fogom csókolni zöldes bőrét
És megkérdezem majd mocskos arcától:
„Hol a pokolban voltál eddig?”
„Én vagyok az üzemanyag, ami beindítja
A kudarc motorjait”
Öreg leszek és megtört
El fogom felejteni ki-, és hol vagyok
Szenilis leszek vagy elfeledett
De emlékezni fogok és megértem:
Beválthatod nehezen megszerzett pénzedet
Kudarcra
Láttam sírni apámat
Láttam, hogy anyám eltöri a kezét
A falon, hogy ne könnyezzen
De azt biztosan tartották
Egy haldokló ember gépies nyögései,
Aki kudarcot vallott
A hátam fáj, ha lehajolok
Mert egy súlyt cipelek
Az agyam úgy fáj, mint egy kés-ütötte sebhely
Mert már megmutatták nekem,
Hogyan tudom kiemelni magam
A kudarc
Elnyeléssel fenyegető futóhomokjából
Néhány ember a pokolban fekszik
Sok fattyú lesz sikeres,
De én, én nem tanultam semmit
Csak nem tudom elegánsan kilökni
A kudarc
Mérgezett vérét.
