Egy éjjel, ahogy ágyamon feküdtem
Egy éjjel, ahogy ágyamon feküdtem
Egy szépséges szűzről álmodtam
Oly bánatos voltam, nem nyughattam
Elgyötört a szerelem
Így igaz szerelmemhez készültem
Ám amikor ablakához értem
Merészen nevén szólítottam
„A kedvedért jöttem ily későn ide
Csípős fagyon és havon át
Nyisd hát ki ablakod, szerelmem, kérlek”
„Atyám és anyám mindketten éberek
S biztosan meghallják beszédünk
Nem lesz akkor mentség, csak fájó gyalázat
Tengernyi keserű szó és csapás
Menj hát ablakom alól, szerelmem, kérlek”
„Anyád és atyád mindketten szunnyadnak
S biztosan nem hallják meg beszédünk
Mert békésen alszanak odabent, ágyukban
Mély szuszogásuk ide hallik
Nyisd hát ki ablakod, szerelmem, kérlek”
Szerelmem felkelt, s ablakot nyitott
Angyalként állt ott egymagában
Szeme csillagfényként sugárzott
Gyémántoknál fénylőbben ragyogott
Így indultam útnak igaz szerelmemmel
Szerelmem és én a zöldbe indultunk
Hogy ott mit tettünk
Nem fogom elbeszélni
Nem tudhatja azt földi halandó
Addig nem, míg e pillanat marad az utolsó
Ám ahogy szerelmem leosont a lépcsőn
Atyám meghallott valamit
„Ki az, ki
Ily lármát csap,
Ki ily fura zajt okoz?”
„Halld, atyám, ahogy a szél fú”
